"De nehéz nevetni, mikor sírni kéne, csillagot hazudni, a beborult égre! Vidám dallal felverni a házat, mikor szíved mélyén ott lapul a bánat!"
"Megtörtem, egyedül vagyok, és ahogy a napok telnek, a szívem kihűl ..."
"Ne mutasd ha fáj...ne mutasd, ha vérzik...mert úgysem látják...úgysem érzik...”
"Csak egy szó, egy nyitott kéz, egy mondat kell. Egy félmosoly biztatás, hogy ne add fel."
"A kis gond beszédes, a nagy fájdalom hallgat."
"Összetört szív, feltépett sebek, nem látok mást csak a szürke eget..."
"Addig vagy boldog, míg van aki szeret, ki bajban megfogja a kezed és, hogy milyen fontos neked, csak akkor tudod, ha már nincs veled."
"Az emlékek olyan régeieknek tűnnek...az idő mindig megöli a fájdalmat..."
"Fáj, hogy ennyire szeretlek..mert ha rád nézek, látom, hogy ez téged mennyire nem érdekel.."
Valamennyi kimondott vagy leírt szó közül ezek a legszomorúbbak :"lehetett volna"
"A bohóc sem azért mosolyog, mert jó a kedve, hanem mert az arcára van festve a mosoly..."
"A kapcsolatok olyanok, mint az üvegek : néha jobb ha összetörve hagyjuk ahelyett, hogy újra megsebeznénk magunk miközben próbáljuk újra összerakni."
"Az embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remények melyekben csalódott!"
"...Ő éli a mindennapjait, nélkülem. Én élem a mindennapjaim,
gondolatban vele... igazából azonban egy egész világ választ el minket.
És a távolság csak nőni fog."
"Ahányszor az emberek megkérdezik: " ti ketten jártok? "
...el sem tudod képzelni, milyen fájdalmas azt mondani
" nem, csak barátok vagyunk "
Fél lelkünk maradt, úgy összeforrtunk.
Félhomály csak delelő napunk.
De akárhogy kínoz is a sorsunk,
már mi nem változhatunk.
Ha egyszer ez a vágyakozás vagy képesség meghalt, az ember önmagának eleven sírjává válik, s ami még tovább él belőle, csak merő hamuja annak, ami annak előtte volt.
Miért van az, hogy szeretünk valakit, vagy hogy nem örökké szeretjük, vagy pedig, hogy nem egyszerre szeretjük egymást, és nem egyszerre ér véget szerelmünk?
Remény, mit remélsz? - Semmit, soha többé.
Miért? - Valami megváltoztatott.
Élet, mi vagy? - Csak gyötrelem vagyok.
Mit mondasz, szív? - Szeretek, mindörökké.
Csak azt panaszlom én, hogy szívemet
olyan sok lángod ostromolja meg,
s egy szikra rád nem hullott vissza mégsem.
Húsz éve már (hosszú s nehéz e bánat)
kereskedem sóhajjal s szenvedéssel:
rossz csillag járt, mikor csapdába estem.
Kinek csak álma boldog és szeretne
ölelni árnyat, széllel víni harcot,
mély tengeren úszom, nem érve partot,
homokra építek s irok szelekbe.
Őröm nem nyit kaput, nem zár le rácsot,
nem tart meg és nem oldja kötelékem,
Ámor nem öl meg s nem lazítja fékem,
de élve sem hagy, s menekvést se látok.
Mi ketten, mi nem vágyakoztunk esőre,
mert könnyekben úsztunk mi, kart fonva karba.
A belső, titkos bánatok sokkal, de sokkal gyötrőbbek, mint a közös nyomorúságok.
Ez a legnagyobb fájdalom az életben, mikor az ember szeret valakit, és nem tud vele élni.
Figyeljük és nem éljük a szerelmünk.
A szerelem gyönyörű dolog. De az egyiknek mindig túl soká tart. A másik aztán ott marad ülve, és a semmibe mered. Néz, mint az őrült.
Szeretni: sóhaj füstje, kósza gőz
Majd szikratűz a szembe, hogyha győz,
S ha fáj, könnyekből egy nagy óceán.
Az oldal fejlesztés alatt áll !